Bár már év vége felé közeledünk, ha valaki hajvágást fontolgatja, számára hasznos lesz a cikk:
A Hold-állások és Hold- fázisok
hajvágásra, hajnövekedésre, hajhagymák
erősítésére való hatását már az ókorban is
megfigyelték és ismerték. A
megfigyelés alapján a Hold, Oroszlán
jegyben való tartózkodása idején vágott haj
erősíti a hajat és a hajhagymákat, s
különösen erős ez a hatás, ha a Hold, növő
Hold-fázisban van, ami februártól
augusztusig tart. Az ilyenkor levágott
bármely testszőrzet is erősebb lesz, tehát a
bikini vonalat ne ilyen napokon igazítsák
fazonra a hölgyek, s ne végezzenek hónalj
szőrtelenítést sem, a férfiak pedig ne ilyen
napokon vágják a fül- és orr-szőrzeteiket.
A Hold, Szűz jegyben való tartózkodása
is erősítő hatással van a hajra és a szőrzetre
is, melyet szintén alátámasztanak a sok ezer
éves megfigyelések és tapasztalatok, mely
megfigyeléseket a modernkori fizikai-,
biofizikai-, kvantumfizikai- és biokémiai
kutatások is igazolnak, igazoltak illetve
alátámasztanak, megerősítenek.
Érdekesség ebben még az is, hogy a Hold a
különböző fázisaiban és a különböző
csillagászati jegyekben való tartózkodásai
alkalmával nüansznyi, azaz minimális
eltérésekkel, de másképpen hat a
világóceánok és világtengerek ár-apály
jelenségeire is, s ezek a jelenségek ilyen
nagyságrendekben jobban mérhetőek és
jobban dokumentálhatóak, mint az emberi
hajhagymáknál. Tehát ha hisz benne valaki,
ha nem, testünkre is hatással vannak a
kozmoszban lejátszódó jelenségek és
hatások, s így különösen a Földünkhöz
legközelebb lévő és keringő Hold hatásai a
Földre és a Földön lévő valamennyi élő- és
élettelen dologra, és tényezőkre. Szűz
jegyben a Hold nemcsak erősíti a hajat és
hajhagymákat is, hanem ha valaki ilyenkor
készíttet hullámos frizurát, vagy tartós
hullámot, akkor szebb lesz a frizura és
tovább megőrzi a haj a formáját és a
szépségét. Ez a hatás különösen igaz, ha a
Hold, növő Hold-fázisban tartózkodik a Szűz
jegyben.
Ha valaki Tirolban jár, akkor
megfigyelheti, hogy ott az emberek,
különösen a férfiak nem kopaszok! Aki ott
kopasz, arról tudják, hogy vagy nem
odavalósi, vagy odavalósi, de nem a Hold
megfelelő állása szerint vágatja a haját.
Nagyon érdekesek a fodrászok is. Amikor a
Hold Rák jegyben jár, alig van vendégük,
vagy ki sem nyitnak, amikor viszont Oroszlán
és Szűz jegyekben van a Hold, akkor, amíg
van vendégük, addig vannak nyitva, még ha
éjjel 01 óra van, akkor is.
A kedvező, 2018.évi hajvágási
időpontoknál, az „a” pontnál lévő
időpontokban van a Hold, Oroszlán jegyben
való tartózkodása, és ilyenkor gyorsabban
és erősebben nő a haj, s ezért nem lesz
olyan tartós a frizura, de erősebb lesz a haj..
A „b” pont alatt a Hold Szűz jegyben való
tartózkodásának ideje van megadva, és
ilyenkor szintén erősíti a hajat, és
hajhagymákat, de nem nő olyan gyorsan, ha
ekkor vágják le, de tartósabb lesz a dauer,
vagy a más eljárással kialakított frizura.
A kedvező, 2018.évi hajvágási
időpontoknál, „A” pont alatt a Hold, Oroszlán
jegyben való tartózkodása, a „B” pont alatt a
Szűz jegyben való tartózkodásának ideje
van megadva:
B/ November 02. 06 órától November 04. 10 óráig
A/ November 27. 09 órától November 29. 12 óráig
B/ November 29. 12 órától December 01. 15 óráig
A/ December 24. 17 órától December 26. 18 óráig
B/ December 26. 18 órától December 28. 21 óráig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése